Jessica válik. Jessica békül. Jessica shoppingol. Jessica költözik. Jessica kutyával. Jessica férjjel, apucival, hugicával, anyucival, egyedül. Ki ez a déligyümölcs, hogy kilóra nyomja le a torkunkon a semmit? Most meg már a filmjét is. Miss Simpson a Hazárd megye lordjai ürügyén pár ezer dolláros kartonvacakjában, hidrogénlokniját abajgatva lebuggyan a fotelbe. Üresen csillogó tekintete bombabiztosan ígéri, hogy a következő tíz percben kiderül a jessicaizmus millió dolláros titka.

– Dalos pacsirtaként kezdted...

– Hát az csak úgy lett. Mert már picilány koromtól ábrándoztam, hogy nekem a show-bizniszben van a helyem. Pedig hidd el, nagyon félénk és visszahúzódó vagyok. Most hiába mosolyogsz, akkor is! Azt, hogy én igazán ki vagyok, azt nem tudja senki! A templomban énekeltem, mikor az első lemezszerződésemet aláírtam...

– Tisztázzuk: nem gospelre.

– Hát nem. Hanem popra. Csak sajnos a cég becsődölt, utána meg hiába kilincseltem, hogy én gospelt is tudnék, mindenünnen elhajtottak, hogy egy ilyen bombázóval nem lehet eladni ájtatos muzsikát. Pedig csak tizenöt voltam! Hogy az nekem akkor mennyire fájt! Mondom, na most bekeményítek. Mert ugye attól, hogy valaki szexi, még lehet pozitív, nem igaz?

– És csiribí-csiribá, öledbe pottyant egy valóságshow az ifjú házasokról. A Mézeshetek.

– Kihúztam vele három szezont! Nem tudod elképzelni, hogy hajtottam. De legalább arra jó volt, hogy megszoktam a kamerákat, mert ez kell a filmezéshez. Már csak két hét van hátra és vége! Hál’ istennek!

– Unod vagy utálod?

– Idegesít! Még a Hazárd megye lordjai forgatása közben is folyton a nyakamban lihegett a valóságshow stábja. Attól kezdve, hogy kinyitottam a szemem, amíg este becsuktam, végig!

– Szegénykém, tényleg egy csöpp magánéleted sincs.

– Annyi se, mint körmöm alatt a piszok! De azért nem lehetek teljesen hálátlan, mert isteni karriert köszönhetek neki, és fantasztikusan megalapozta a jövőmet. Meg aztán másképp látom a világot is, most, hogy ünnepelt sztár vagyok, mert igazából egyáltalán nem vagyok sztár. És szeretném, ha a közönség is tudná, hogy én egy tök egyszerű lány vagyok.

– Éspedig milyen vonatkozásban?

– Hát, hogy takarítok, mosok. Kenyeret sütök. És olyan chilit tudok csinálni, hogy mind a tíz ujjadat megnyalod!

– Mint a Hazárd megye lordjaiban Daisy Duke.

– Ahogy mondod. Daisy a tipikus amerikai lány. Szexi, erős, vagány, pozitív – és úgy gondoltam, ennél jobb szerepet nem találhattam volna, hogy átnyergeljek az éneklésről meg a valóságshow-ról a filmre. Ráadásul úgy, hogy a nézők is elfogadjanak.

– Hol itt a váltás? Daisy Duke is tipikus szőke és minél kevesebb ruha van rajta, annál jobb.

– Na és? Mégis miben járjon egy texasi lány? Minél rövidebb a sortja, annál jobb, nem igaz? Én még senkitől se hallottam, hogy Daisy Duke egy buta liba, vagy hogy ilyen meg amolyan. A sort meg úgy lett, hogy levágtam a farmerem szárát, nem mondok sokat, egy tenyérnyi, ha maradt belőle, az is kirojtosodott. Majd’ megfagytam, mikor hóban meg jégben forgattunk. De ez volt a szerep.

– Amerikában eldurrant a filmed, tehát igazad volt. Most mi következik?

– Most majd olyan romantikus vígjátékokban akarok játszani, mint annak idején Goldie Hawn meg Dolly Parton. Azt már ki se merem mondani, hogy Julia Roberts, mert ő az isten! A következő filmemben, aminek az a címe, hogy A világ leghíresebb sztárja, a címszerepet fogom játszani, akit a legnagyobb riválisa elüt egy nagy szereptől, és ettől annyira bekattan szegény, hogy beáll katonának. Csakhogy a seregben nincs se szobalány, se asszisztens, se fodrász, se manikűr... Jó sztori, nem?

– Jónak jó, csak az a kérdés, hány Jessica pályázik rá. Jessica Alba, Jessica Biel, vagytok egy páran.

– Nem mondod, hogy össze lehet keverni velük?! Először is, én szőke vagyok, másodszor meg énekes sztár is vagyok. Előbb voltam híres sztár, mint színésznő. Amúgy meg azt mondom, minden hatalmat a Jessicáknak!

– Ebben a bulvárlapok is egyetértenek. Nemhogy címlap, oldal sincs a fotód nélkül.

– Most sírjak, hogy mennyi melóm van abban, hogy így nézzek ki? Nem sírok. Áldom az eget. És nem jövök zavarba, ha 30 fotós kattog körülöttem, pedig kicsit se tartom magam szexbombának, mert az Angelina Jolie-nál kezdődik. Mondjuk túlzás lenne azt állítani, hogy könyvmoly vagyok, de megvan a magamhoz való eszem.

– Meg az idegeid. Hogy kibírod, mikor a lapok hetente jósolják, hogy a házasságodnak annyi.

– Hát... néha firkálhatnának kedvesebben is, mert a férjemmel sokszor nem tudjuk mire vélni ezt a sok zöldséget. Főleg az a szörnyű, mikor a nagyit nyaggatják, hogy válunk-e vagy békülünk. Pedig Nick is, én is, mint a nyitott könyv. Mindent elmondunk a Mézeshetekben. A hülyeségekre meg csak úgy tudunk reagálni, hogy még jobban szeretjük egymást.

Persze. Cukorral, sóval, valósággal. Ahogy a kedves kétszázmillió néző kívánja.

2005.